Miből lesz a gyöngyvirág?

Szerző: Bajor Andor

Cím: Mióta nem tudnak számolni a varjak?

Kiadó: Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 

Megjelenés éve: 2004.

(Az alábbi kritikám a PRAE.HU-ra készült.)

Bajor Andor Mióta nem tudnak számolni a varjak? című kötete a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában jelent meg 2004-ben. A kiadó célkitűzései: a második reformációhoz köthető európai modernitás értékei, a kortárs magyar irodalom és a formai megjelenítésben is színvonalas gyermekirodalom megjelentetése. Olyan területeket céloz meg, amelyeken a kiadó alakulásáig, 1993-ig hiány mutatkozott az erdélyi könyvpiacon, és olyan közösségeket (koinónia jelentése!) szólít meg, amelyek minőségi képi és szövegvilágokat igényelnek.

A könyv válogatott szövegeket tartalmaz az 1987-es Mi a manó…(Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, Deák Ferenc illusztrációival) című elbeszéléskötetből. A válogatáskötetet Bódi Kati képzőművész bájos illusztrációi teszik gazdagabbá. Az írások a bontakozó, világra rácsodálkozó gyermeki lelket helyezik nagyítólencse alá. A gyermekhangú narrátor a kiskamaszkorra vonatkozó mozzanatait, emlékeit meséli el. A valós és mesékből ismert sokszor félemetes csodalények több írásban visszatérnek, s bár tematikai, időrendi, évszakonkénti sorrendbe állított történetek önálló szövegek, a könyv mégis egységes elbeszélésfüzérnek tekinthető.

A kötet korpusza visszaemlékezésként ható szövegek egysége. Azonban az utolsó négy írás narratíva és műfaji szempontból vált. Az igazi népmesékre emlékeztető mesék különálló szövegcsoporttá minősülnek, és bár marad az elbeszélő én, mégis hiányzik belőle a személyes élmény, a “mi” éltük meg nyomaték.

Műfaji szempontból átmeneteket, keveredést figyelhetünk meg. Elbeszélés, amennyiben a szövegek többnyire a reális világot idézik, azonban átszövik ezeket a gyermeki fantázia elemei, amelyeket sokszor destruktív módon maga a gyermek kérdőjelez meg, semmisít meg, vagy teremt újra, amennyiben megnyugtató, „tudományos” magyarázatot nem talál pl egy természeti jelenségre. Mesei sajátosságok mellett olykor teremtésmítoszokra jellemző vonások is felfedezhetők, máskor pedig a keresztény világlátás nyomai bukkannak fel egy-egy szövegrészletben. Például a Pályi erdő című történetben a félelmetesnek vélt (inkább) manók (mint erdei törpék) vasárnap senkit sem bántanak.

A mese a szimbólumok nyelvére fordítja le a valóságot. Közvetlenül a tudattalanra hat, mondhatni a legrövidebb út a gyermek lelkéhez. Bajor szövegei nemcsak a gyermek mélységeihez vezetnek el, hanem ezeken keresztül a gyermeki lélek, és a felnőttétől minőségileg eltérő gondolkodásmód mint téma is könnyebben megmutatható. A gyermek a párhuzamosan létező valóságot és fantáziavilágot egyszerre hozza működésbe, a kettő között feloldott határok között zökkenőmentes átjárást gyakorol. A gyermek narrátor tudatában egyszerre férnek meg a konkrét és a lehetséges „mintha” világokhoz tartozó elemek. Olykor ütközteti két vagy több gyermek világlátását, magyarázatait. Egy-egy szereplő mesei, más pedig valóságnak megfelelő módon értelmez valóságelemeket. A Hófagylalt című szövegben a hó Jóska számára mennyei fagylalt, hiába figyelmeztetik társai, hogy az nem evésre, hanem hógolyózásra való. Gyakran megfigyelhező, és sajátos humornak minősíthető, ahogy a főhős maga cseréli ki „téves” elképzeléseit egy „helyesebbnek” véltre. Először azt hiszi, hogy a gyöngyvirág úgy keletkezik, hogy a januárban lehullt hópihék a fekete göröngyök közül napfény hatására nőni kezdenek, és fölkúsznak egy zöld száron. Aztán lebeszéli magát erről a nemes elképzelésről, hiszen tudományos megfigyelései azt bizonyítják, hogy a hópelyhek elolvadnak a meleg hatására. Ahogy „erős és tudós férfiakhoz illik”, lecseréli magyarázatait: táncoló éjszakai tündérek nyakáról peregnek le a gyöngyszemek. Végül „rájön” mi is történik valójában: a törpék fehér gyöngyökkel kosaraznak, azokat hajigálják a zöld szárak tetejébe. Ebben a történetben négy párhuzamos elgondolást találunk a gyöngyvirág születésére. A humor forrása éppen az, hogy a hős egy-egy jelenséget mesei logika szerint értelmez, s ezt ütközteti egy másik szereplő reális látásmódjával, vagy még elrugaszkodottabb mesei magyarázatával.

Bajor szövegvilága a képzeletből eredő csodák, fantasztikumok szövevénye. Mesék abban az értelemben, hogy tele vannak félelmetes és jóságos képzeletbeli figurákkal: manók, törpék, táncot lejtő tündérek, tündérkirályok, varázslók, a kacsalábon forgás ellen ordítozó boszorkány, piros szemű és varasbékát evő, majd gyöngyökkel kosarazó törpék, pincében hasaló óriások sorakoznak bennük. Azonban a mese nem tartalmaz magyarázatokat, ez csupán a mítosz sajátsága. Ebben az értelemben Bajor szövege mitikus vonásokat ölt magára: gyakran „tudományos” magyarázatokkal szolgál. (Vö. Bogdán László: Találkozásaim Bajor Andorral, avagy miért is görgette Diogenész a hordóját egy valószínűleg szerdai napon. In: Apróhirdetés. Kriterion, Bukarest, 1989. 7.) Bajor kis narrátora szívesen magyaráz, von le következtetéseket, tanulságokat (Vö. Gál Andrea: Mi a bajorandor? Székelyföld, 2005. Január, 148.) Didaxisának érdekessége, hogy nem a felnőtt magyarázatai ezek, hanem a gyermek indoklásai. A gyermeki világkép sajátosságait fedik fel, szófejtéseik a nyelvelsajátítás bonyolult folyamatára utalnak. Bajor világában azonban a gyerekek szinte kizárólag gyerekekkel kommunikálnak, felnőttekkel ritkán, és nem hiszik el az ők magyarázatait. A Hófagylalt című textusban a gyermek elbeszélő a saját magyarázatait, amelyek Jóska meggyőzését célozzák, kioktatásnak nevezi. Az efféle tudálékosság mellett viszont megférnek benne fél-tudások, fél-értések, félreértelmezések is: az üvegben lévő folyadék (szirup?) „arra szolgált, hogy a lenyelt havat megfesse, kiszívja belőle a hideget”.(6-7.) Végkövetkeztetésként hangzik a „hiába, aki hófagylaltot eszik, avval utólag sem lehet okosan beszélni” mondat. A szamárköhögés kapcsán hősünk bölcsen inti le barátait: a szamárrá változás négy nap alatt „tudományosan lehetetlen; ... legalább egy hónap kell neki, amíg ekkorára nő a füle.”(10.)

Bajor Andor

A mítosz lényege, akárcsak a tündérmeséké, „a világ dolgainak olyan felfogása, hogy ezek a dolgok valamilyen lélekkel bírnak, személyek, állandóan változtatják alakjukat”, a szelek, kövek emberként cselekszenek. (Láng János: Mítosz és mese. In: uő: A mitológia kezdetei. Az ősi népek elbeszélései. Gondolat, Budapest, 1979. 505.) Ez a látásmód a gyermektől nem idegen, hiszen mindent lélekkel ruház föl. Bajor könyvében az embert érintő átváltozást rettegés övezi. Határozottan összekapcsolódik azzal a gyermeki félelemmel, hogy önmaga megszűnhet, megsemmisülhet, alacsonyabb rendűvé, állattá alakulhat. Alakváltoztatónak hitt figura Véber úr, az ordas bácsi, aki eredetileg farkasszerű volt, és gyermekeket is képes volt enni, de kigyógyulván a farkasnyakából, teljességgel emberré változott, vagy ugyanúgy a szamárköhögés a szamárrá válás félelmével fenyeget – vélik a gyerekek.

A gyermek világmagyarázatai, a teremtődés, az újjászületés körüli gondolatok a tudálékos, tudományosnak tűnni akaró gyermek elbeszélő érvelései. A kisfiú ok-okozati összefüggéseket igyekszik fölállítani a jelenségek, valóságelemek között; a hóhullás például azzal magyarázható, hogy „az északi szél összegfújja a felhőket; a fellegek egymásnak ütköznek, kihasadnak, így kezdenek szállingózni a hópelyhek”(5.), a felhőket könnyű vattából állítják elő, az ibolyák azért lilák, mert a föld alatt, bujkálás közben összekenődtek, a fűszál „télen valószínűleg föl volt tekerve egy-egy apró cérnakarikára”(9.), mint az ébresztőóra rugója, amelyről lecsavarodik márciusban, a gombákat pedig a manók nyitják ki, mint az esernyőt, hogy menedékül szolgáljon esőzés esetén. A szappant elvetemült méregkeverők, varázslók állítják elő: „valamiféle gonoszság főzte egybe a darázscsípést az orgonabokor virágával”(15.), a liftet Pista nagybátyja alakította át a már nem funkcionális kacsaláb felhasználásával úgy, hogy a földszintet a tizedik emelettel összekötő kürtőbe szerelte, a kacsaláb tetejére pedig fülkét helyezett. A szamárköhögés című elbeszélésben a szégyenletes betegség okát azzal magyarázzák, hogy ősszel a szamár elordította magát, s tavasszal kiolvadtak az akkor kipotyogott bacilusok, amelyek tolltartószerű tokokból kerülnek elő a szemétből, s okoznak végzetes betegséget: állattá változást. Így történhetett meg, hogy a kannahordó szamarat az átváltozott Miskának nézik és megszólítják, vagy hogy a kisfiún hosszú füleket keresnek. Persze Miska barátjuk Miska marad, ám erre is van „tudományos” magyarázatuk: „erős volt benne az emberi természet”.

Az olvasónak sokszor humoros magyarázatok arról is tanúskodnak, hogy a gyermeki fantázia, a mágikus gondolkodás nem tűr meg kétértelmű, többjelentésű fogalmakat. A billiárd például nem szám, hanem egy társasjáték, mint a kugli, de „azóta bizonyára megcáfolták ezt az elméletet is, ma már a csillagászok osztják meg szorozzák a billiárdot”(62.). A májusban előbújó orgonákat a tavaszi szél fújja elő, hogy tudjon rajtuk orgonázni, a lila sípjain szomorúbbakat, a fehéren vidámabb dalokat. Az opera pedig „társulati torokbetegség”, a kiállhatatlan büntetés színhelye, olyan hely, ahol a színpadon sorra jelennek meg a torokbetegségekben szenvedő nők és férfiak – egy szőke néni sikongott, majd egy frakkos úr gurgulázott és bömbölt, „a torkuknak lehetett bajuk, valószínűleg azt kellett megoperálni”(79-80.)–, innen végül menekülni kell a vészkijáraton, hogy az ember egészséges maradjon.

Az elbeszélt történetek nemcsak a világra eszmélést, rácsodálkozást, nyelvelsajátítás bonyolult folyamatait írják le, hanem a mély személyközi kapcsolatokban, barátságban, első szerelemben is felismerik az egész életre kiható összetartozás lényegét, fölfedezik egymásban önmagukat és a világot. Emellett általános érvényű bölcsességeket is megfogalmaznak: „nem lehet sohasem elégedett teljesen az ember” (8.), „ismerjük be mindannyian, hogy a folyónak mindig azt a partját kell szebbnek nyilvánítani, ahol éppen vagyunk”(37.). Az első szerelem kapcsán szintén bölcs konzekvenciát fogalmaznak meg: „tudnivaló, hogy az érzelmekkel telt szív mindig néma”, „a nagy cselekedetekhez áldozat szükséges”(45-46.); majd a barátság prioritására való ráeszmélés következik: „a fájdalomnál is erősebb volt a helyreállt barátság”. A bábszínházban a bábok élettelenségében való csalódás a tanító bácsi (áthallásos) magyarázata segítségével oldódik fel: „a teremtő kéz nélkül... minden csak kő, rongy, por vagy hulladék”(70.).

A gyermek élete nem csupa csoda, csupa öröm. Bajornál sem. Meséi nem felhőtlenek: „egy-egy szomorú belátás, szigorú tanítás és keserű fintor mindegyre felbukkan bennük”. Az elbeszélésfüzér, akárcsak a népmesék a személyiség éretté válását, egzisztenciális kérdéseket feszeget: konfliktusokat, csalódásokat, félelmeket, rádöbbenéseket tartalmaz. Bajor gyermek narrátora a sokunk számára ismert sötéttől való félelmet éli át nem egyszer: „napnyugta után nem mertem átmenni a sötét szobán, mert a sarkokból szemek parázslottak és a mozdulataimat figyelték”(23.). Ugyanakkor úgy látja, hogy a felnőttektől valamiért tartanak a farkasok, őket nem bántják. Ennek belátása indítja el hősünket, hogy szembenézzen félelmeivel. A Pályi erdő című szöveg már a félelmekkel való szembenézésről, harcról tanúskodik. Az erdő, a „térkép fehér foltja” a rejtelmek, a rettegés, a próbák helyszíne, amelynek megközelítése igazán bátor, lemondó és elszánt embert követel, s ezt hősünk is tudja. Fiúk a fiúk előtt mindvégig leplezik félelmüket, közönyt színlelnek, nehogy gyávának tűnjenek. Rettegésük akkor ismerszik meg igazán, amikor egyedül maradnak az erdőben, ahol biztonságosabb az égig érő bükkök között előresietni. Az Ordas bácsi című szöveg szintén a félelmen való felülkerekedés példája. Érthető, hogy a mindentől borzongó lurkók legijesztőbb figurái azok, akikről úgy hírlik, gyerekeket is esznek: a sötétben leselkedő farkasok, a tömbházban lakó boszorkány, Véber úr. Ők a felnőtt „nevelési eszközei”, nehogy elcsavarogjanak a gyerekek. Szép példája a félelem legyőzésének, ahogy Véber urat valósággal emberré szelídítik. Előszőr csak távolról lesik a házát, majd bemerészkednek Horváth bácsival, később port visznek neki a patikából, tésztát, fánkot cseresznyebefőttet, míg teljesen emberré lesz. Ahogy a népmesék hősei otthonukat elhagyni kényszerülnek, hogy megtalálják válaszaikat, saját útjaikat, önmagukat, úgy Bajor hősei a legrettegettebb helyeket fedezik föl, saját határaikat feszegetik. A felnőtté váláshoz elengedhetetlen fontosságú a gyermekkor biztonságot adó melegségétől való eltávolodás, a viszonylag eseménytelen térrel és idővel való szakítás. (Vö. Fisher Eszter: A népmese és a gyermeki tudattalan. In http://www.wfmk.hu/vfek/Irodalom/fisher/fisher01.htm ) Kizárólag sorsát kezébe véve, bátran a veszedelmekkel szembenézve találhat önmagára az ember. Pszichoanalitikus szempontból hősünk megtanul saját lelke birodalmában uralkodni.

Bajor szövege a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt képes beszippantani. A gyermeket a gyermekvilág rejtelmeibe vezeti be, egyszerre tanít és szórakoztat, a felnőttet mintegy emlékezteti: benne is ott szunnyad a gyermeki lélek. Ideje felébreszteni!

(A tanulmány eredetileg a Székelyföld folyóiratban jelent meg, 2005 januárjában. Átírásokat, kiegészítéseket tartalmaz az akkori szöveghez képest.)