Meseregény arról, hogy gyermeknek lenni nem könnyű feladat

A kolozsvári Koinónia Kiadónál három Barni-könyv látott napvilágot Zágoni Balázs tollából: Barni könyve (2005), Barni Berlinben (2008) valamint Barni és a lányok (2009). A Barni-könyvekkel már korábban megismerkedtünk itthon a családban. Tavaly nagy kedvence volt Máténak (5 és fél éves) a második kötet, a Barni Berlinben. Most újra elővettük. Remekül szórakoztunk. Úgy tűnik, a tavalyhoz képest kissé több empátiával olvasunk: voltak olyan szövegrészek, ahol Máté arca kivörösödött a beleélés hevétől, máshol határozottan együtt izgult Barnival, jujjgatott, és voltak helyzetek, ahol elérzékenyült. Elnehezedett az ő szíve is, amikor Barni elvesztette apukáját. Most láttam leghatározottabban rajta az olvasás örömét és a beleélés fájdalmas varázsát. Arra a kérdésre, hogy mit mondana a barátainak, miért érdemes elolvasni, azt mondta, hogy “mert van benne dinós mozi”.

A meseregény kitűnő “egészestés” [1] olvasásra, de részletekben olvasva is nagyszerű élményt nyújt óvodás- és kisiskoláskorú gyerekeknek, főként technika-rajongó fiúknak, akik szeretik a különféle járműveket: repülőt, vonatot, metrót, és akik szeretik bújni-böngészni a térképeket, enciklopédiákat.

Nemcsak a történetek izgalmasak, hanem jó a szöveg is: tárgyilagos tudósítások és fordulatos meseszövés jellemzi[2]. Könnyedén magával ragad. Precíz, tömör leírások olvashatók. Olyannyira pontos útvonalakat kapunk, hogy akár el is indulhatnánk fölfedezni a Barni által látott Berlint.

39 fejezeten át hétköznapi történetek elevenednek meg, de ezek mégsem szokványos élethelyzetek. Utazós könyvként, szórakoztató ismeretterjesztőként is olvashatjuk, a történetek mégis túlmutatnak a valóságon: valahol a határon mozog ez a világ: a mese, a valóság, az álom határ-világán.

Műfaji szempontból meseregényként van meghatározva a mű. Bár a szó szoros értelmében a hétköznapi történetek nem mesék. Szereplői hétköznapi emberek: Barnabás, Kolozsváron élő kisiskolás fiú, apa, Réka néni, Till bácsi, a pilóták, a légikisasszony. Lovász Andrea megfogalmazásában: “a hagyományos történetmesélés aktusán túl jelen levő meseiség a műfajtól függetlenül a hétköznapok átértelmezésének, átvarázsolódásának lehetőségét villantja fel”[3].

A regény különlegessége az, ahogy a gyermek szemével láttatja Berlint: “átrangsorolódnak benne a nevezetességek”– írja Lovász Andrea. Minden másnál jobban érdeklik Barnit a járművek: S-bahn, U-bahn, Intercity Expressz, Airbus 320-as repülő. Érdekességnek bizonyul a főpályaudvar, valamint a régi boltíves, emeletes Oberbaum híd is, amelynek földszintjén mennek a gyalogosok és az autók, a boltívek fölött pedig a metró közlekedik. Az állatkert viszont főként Réka néninek érdekes, a tévétorony Till bácsinak, a berlini fal (ami nincs is) apának fontos.

A berlini fal látogatása hosszú és nehéz történelmi múltat idéz, amelyben nemcsak a történelmi valóság, hanem a már nem élő nagyapa fájdalma is beleszövődik, éppen ettől válik személyesebbé és egyben megérintőbbé a történet. A nagyapa már nem tudta átlépni a határt jelentő vonalat, de Barni és az édesapja megteheti. Ha másért nem, a nagytatáért! „Kézen fogták egymást, és egyszer a vonal jobb, egyszer a bal oldalára léptek, s közben hangosan mondták:

– Kelet! Nyugat! Kelet! Nyugat! Kelet! Nyugat!

Így mentek végig a Zimmerstrassén.”[4]

A kötet megjelenésekor Barni, Zágoni Balázs fia, 8 és fél eves. Barniban egyszerre van meg egy kisiskolás gyerek bája és hihetetlen komolysága. Értelmes, eleven, talpraesett, leleményesen boldogul idegennyelvi környezetben, ha nem tud válaszolni, mosolyog, mint Esti Kornél bolgár kalauza. Udvarias, jólnevelt fiú. Amikor azt látja, hogy Réka néni nagyon jó ötletnek tartja az állatkertet, nem beszéli le, bár az odavezető utat izgalmasabbnak tartja, hiszen U-bahnnal és S-bahnnal lehet oda eljutni. Jól ismeri az állatok világát is, mégis rejteget új dolgokat számára a bécsi állatkert. Megtudja, hogy a zsiráfok infrahangon beszélgetnek egymással, és ami ennél is érdekesebb, hogy a prérikutyák hosszabb és bonyolultabb alagútrendszert tudnak fúrni, mint a berlini metróé. Vannak szellőzőnyílásaik, kijáratok, bejáratok, menekülési útvonalak, sőt a pici prérikutyáknak külön óvodájuk is van. Erről aztán álmodni is érdemes: apával együtt prérikutyák voltak, és prérikutya-metróval utaztak, aminek csak alja volt, oldala nem. Így történhetett meg, hogy Apa kiesett a metróból. Ezzel mintegy megelőlegezi, sejteti az olvasóval a későbbi tényleges elvesz(t)ést. Az álombeli metró végállomása egy repülőtér, telis-tele mazsolabombázókkal. A túlontúl álomszerű vágyak álommá is minősülnek Zágoni könyvében: Barni immár (prérikutya-)pilóta egy igazi mazsolabombázón. Az alapszorongás minden vágy teljesülése dacára megvan Barniban: fél elveszni, és fél attól, hogy Apát elveszti. A megkönnyebbülést csak az ébredés, az álomvilágból való kizökkenés hozhatja meg: “addig meresztette szemét, amíg felébredt, és meglátta, hogy Apa ott alszik mellette, és jó szorosan átölelte.” Mindkét elvesz(t)és komorsága, egzisztenciális válsága, az álomból való ébredésben, Apa ölelésében oldódik fel. Éppen a mű alapkoncepciója rajzolódik ki ezen a ponton: a meghitt szülő-gyermek viszony, az apa és a (fiú)gyermek szoros kötődése egymáshoz.

Az olvasó minden kétséget kizáróan azt hiheti, hogy egy valós berlini utazás beszámolóját tartja a kezében. A történetek valószerűségét a pontos helyszínek, hidak, terek, megállók és személyek megnevezése folyamatosan fenntartja, ehhez képest a valószerű történet fikció. Barnabás, a szerző fia, sosem járt Berlinben. Az író elmondása szerint Barnitól “vásárolta meg” a kalandos történeteket, amelyekben sok minden megtalálható a felnőtteket is megszégyenítő gyermek bölcsességétől[5] a történelmi fájdalom játékban való feloldásáig, a létdrámától az Apa ölében való megnyugvásig.

Jó utazást kívánok minden szülőnek és gyereknek!

Zágoni, Balázs: Barni Berlinben
Illusztrálta: M. Tóth Géza
Koinónia Kiadó, Kolozsvár (Cluj Napoca, Romania), 2008.

---

Cím. Vö. Lovász Andrea: Zágoni Balázs: Barni Berlinben. Élet és Irodalom, LIII. évfolyam 24. szám, 2009. június 12., http://www.es.hu/print.php?nid=23213

[1] Ferencz Zsolttól kölcsönzött kifejezés. L. Ferencz Zsolt: Barni kalandjai kicsiknek és nagyoknak. Szabadság napilap, Kolozsvár, 2009. január 12. http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/19833

[2] Vö. Lovász Andrea: I.m.

[3] I.m., uo.

[4] Zágoni Balázs: Barni Berlinben, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2008., 89.o.

[5] Barni azon töpreng út közben, hogy “miért van az, hogy az ember mindig mást akar, mint ami van,” hogy azt várja türelmetlenül, ami ezután következik, holott régóta dédelgetett vágya az, ami éppen most van, azaz, hogy metrózik, mozgólépcsőzik. Elhatározta, hogy pontosan azt akarja csinálni, amit éppen csinál. Ha mozgólépcsőznek, akkor mozgólépcsőzni akar, ha majd metróra ülnek, éppen azt fogja szívesen csinálni, majd buszozni akar és repülőzni, amikor annak van az ideje. Zágoni Balázs: I.m., 24–25. o.

A hagyományos és a modern különös randevúja Kovács András Ferenc gyermeklírájában III.

A 2000-es kiadású Miénk a világ című kötet nyolc haikut tartalmaz, a Vásárhelyi vásár kötetbe is ugyanennyi japán haikut találunk.[1] Ez a versforma műfaji tekintetben, formában, földrajzi vonatkozásban, jellegzetes szűkszavúságában, hangulatában eltér a kötet többi versétől, az évszakok mentén történő szerkesztésbe azonban zökkenőmentesen illeszkedik bele. A haikuk a nyári hónapok egy-egy mozzanatát idézik fel, mégpedig úgy, hogy a feszültség tetőfokán elhallgat a szerző. Egyedül a hallgatás képes kimondani azt, ami képben annyira tömör és érzéki. A közlés szolgálatában a látás, hallás, tapintás és szaglás útján szerezhető információk állnak: fények, színek, illatok. Jellegzetesen impresszionista képek szemlélői vagyunk. Sokszor csak néhány szín villan fel: tarka napernyők, csilló vízbuborékok, szigonyfény, köd, őszülő tenger. Máskor a látás és a tapintás kapcsolódik össze, és érzéki szerelem kibontakozását véljük felfedezni a versben:

Két körte rezzen,

pihés barack hasad szét!

Gyümölcs-szedő lány.” (Japán nyár, 20.)

Ezek a képek éppen attól válnak izgalmassá, hogy csak sejtetnek, és ezzel játékba hozzák a fantáziánkat. A „rések” mentén kell olvassunk, hogy fülön csípjük a megbújó tartalmat.

A haikuban a keleti kultúra mély csendvilága érződik. A messzeség konnotációját hordozza, és ettől enigmatikussá válik. Egzotikumával magához vonzza a kamasz olvasót is, akinek újdonság iránti vágyát elégíti ki.[2] A(z) (el)hallgatás mellett a fény-árny játéka is a haikuk attribútuma:

„Hullámzó sötét

tenger, sajka, szigonyfény –

fésű a hajban.” (Japán lány)

E fény-árnyék csupán sejtet, felvillant, a képek mégis annyira erősek, hogy nem szorulnak kiegészítésre, nem marad hiányérzetünk. A szemlélődés maga csendben történik. A természet csendjét fokozza a sötét, a hallás felerősödik, szinte hallani a sötétet.

A Víg toportyán című kötetben a versek között felbukkan a mese műfaja is. A Peppino Paviani az Olasz állatmese, a Vénhedt oroszlán pedig a Kelet-afrikai mese alcímet viseli. Ezeknek szintén játékos a nyelvezete. A bolhás galléros, de tudós, művelt, cseppet se páviáni Páviáni történetének kissé szatirikus a hangvétele:

„S tömött nyakán bár bolhás volt a gallér,

Kiválóbb lett, mint száz digó gavallér,

Mert tudta: mért likas a makaróni,

S hogy társaságban nyíltan vakarózni

Nem ildomos (...)

Filmsztárja volt már Pasolininek,

Betéve tudja Dantét és Boccacciót (...)

Hallgatja Monteverdit és Vivaldit!

...fölismeri Leonardót s Giottót

S nem téveszt össze egy kagylós rizottót

Raffaelóval, mert ő Paviani”. (35–36.)

A Víg toportyán után újabb gyermekverseket tartalmazó KAF-kötet jelent meg a könyvpiacon. A Hajnali csillag peremén a Magvető Kiadó 2007-es karácsonyi ajándéka nemcsak gyermekeknek. A költő kilencedik és eddig legterjedelmesebb, legátfogóbb gyermekkötete az elmúlt harminc évben írt gyermekversek mintegy összegzése. A legkorábbi vers 1977-ből való, de új versek is találhatók a válogatásban. A szerkesztésre utalva számmisztikára hívja fel a figyelmet KAF: a versek hét ciklust alkotnak és 177 versről van szó, „ugyanis én júliusban, hetedik hó 17-én születtem”.[3]

A kötet szerkesztése feltűnően szép, a verseket évszakok szerint csoportosítja, és ünneptől ünnepig halad, vízkereszttől karácsonyig, tehát a Vásárhelyi vásár felépítéséhez hasonlóan egyféle körbefutása van.

Műfaji és tartalmi szempontból nagyon változatos, gazdag a kötet. Az „évszakos” versek között ünnepek, tájak, természeti csodák leírásai olvashatók a verses mesék, állatos és angol versikék mellett, középen pedig önálló ciklust alkotnak a Bogyó Bandi-versek, amelyekkel a cirkusz világa idéződik meg.

A könyv hatodik, Világjáró Malacika című ciklusa a legterjedelmesebb. A különféle földrajzi tájak jellegzetes állatait vonultatja fel. Ezek epikusabb versek, amivel KAF komoly hagyományt újít meg: általuk Kormos István, Nemes Nagy Ágnes mellett erdélyi költők, Kányádi Sándor, Veress Zoltán, Szilágyi Domokos „történetes” verseire is visszatekint KAF. A korábbi kötetekben is megjelent versek között találunk egyiptomi népmesét a Kairóban élő Hasszánról és szamaráról, kelet-afrikai mesét – hőse a vén oroszlán, ki „elnyammogott egy rágós, fél csoroszlyán” (113.) –, olvashatunk indonéz állatmesét a katonás, mord makákóról, valamint afrikai gyermekdalt, farkasmesét stb.

Az általában formaközpontú szövegek a Weöres-féle gyermeklírához hasonlóan játékba, táncba, áhítatba csalogatják s különleges mélységekbe pörgetik az olvasót, hogy olykor az önfeledt kacagásból vissza-visszatérjünk a mély-szép szomorúságig, sőt halálfélelemig.[4]  „Az öröm torokszorítása és a bánat torokszorítása, azok testvérek”[5] – mondja KAF, és ez a nézet verseiből is kiolvasható.

KAF gyermeklírájáról általánosan elmondható, hogy szakít a hagyományos kánonokkal, de oly módon, mint az óriások vállára felkapaszkodó törpék. Többet és messzebbre látnak, de nem azért, mintha látásuk élesebb, vagy termetük nagyobb lenne, hanem mert őket a levegőben hordják, gigászi magasságban. Azaz KAF a hagyomány(os)t nem kitaszítja költészetéből, hanem arra épít, abból indul ki, azt ötvözi a modernnel. Egyszerre magyaros és európai (illetve keleti), klasszikus és újkeletű, mint ahogy verselése is szimultán: egyszerre hangsúlyos magyaros és klasszikus vagy nyugat-európai időmértékes.

A KAF-féle gyermeklíra nyelvi játékai lehetőséget teremtenek arra, hogy intertextuális szövegmezőként viszonyuljunk hozzá, s mint ahogy megszoktuk tőle, a szövegek oda-vissza beszédét is humorral/iróniával teszi:

                        „Valljuk: hogyha a tél velünk,

Ugyan kicsoda ellenünk?” (Gyűlésező hóemberek, 43.)

Kovács András Ferenc eddig megjelent gyermekkötetei:

Kovács András Ferenc, Kótya-lapótya: Versek kisebb és nagyobb gyerekeknek. ifj. Feszt László, Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1990.

Kovács András Ferenc, Manótánc. Unipan Helga illusztrációival, Polis-Talentum, Kolozsvár-Budapest, 1994.

Kovács András Ferenc, Miénk a világ. Unipan Helga illusztrációival, Napsugár könyvek, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000.

Kovács András Ferenc, Egerek könyve. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat., Csíkszereda, 2001.

Kovács András Ferenc, Vásárhelyi vásár: Versek kicsiknek, nagyoknak. Deák Ferenc rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2003.

Kovács András Ferenc, Dzsinbüge. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat 7., Csíkszereda, 2003.

Kovács András Ferenc, A kártyázó kakadu. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat 9., Csíkszereda, 2004.

Kovács Aandrás Ferenc, Víg toportyán: Versek kicsiknek, nagyoknak. Deák Ferenc rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2005.

Kovács András Ferenc, Hajnali csillag peremén. Takács Mari illusztrációival, Magvető, Budapest, 2007.

A tanulmány teljes szövege a Székelyföld kulturális folyóirat 2008. márciusi számában olvasható.

---

[1] Ezek nagy része a 2007-es haiku-kötet korpuszában is helyet kap.

[2] Vö. Végh Balázs, Kié a világ?, 17.

[3] A vers hűséges meghallói című interjúban, http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=855

[4] Vö.: http://konyves.blog.hu/tags/kov%C3%A1cs_andr%C3%A1s_ferenc?tags=kov%C3%A1cs_andr%C3%A1s_ferenc

[5] L. A vers hűséges meghallói című interjúban.

A hagyományos és a modern különös randevúja Kovács András Ferenc gyermeklírájában II.

A játék az ember lényegéhez tartozik, belső szükséglet, a(z) (ön)megismerés útja. Akárcsak a humornak, személyiségformáló ereje van. A nyelvi játék által világ teremtődik, a vers pedig játékvilágként jelenik meg. E teremtett világ akkor tud igazán személyes élménnyé válni, ha olvasója tapasztalati (játék)világával azonosulni tud. KAF, a nagy játékos változatos játéktechnikákat alkalmaz az egyetlen rímötlettől kezdve a torzító rímekig. Egyik jellegzetes játéktechnikája olyan szójáték, amelynek magvát egyetlen rímötlet adja. Ilyen vers a ragyogó rímpörgető (halmazrímes) Malakiás:

„Éjjel mégis Malakiás,

Kerted mélyén valaki ás.

Malakiás, hallga, ki ás

...balga, ki ás? /.../

... Valaki más?” (49.)

A Malakiás játékossága mögött – e korban nem idegen – bizonytalanság, szorongás, félelem, identitásdráma is felsejlik. Balázs Imre József pedig egyenesen az egzisztencialista szorongás abszurd paródiáját látja benne kirajzolódni.[1]

A kártyázó kakadu kötetből a Búsmogorva Csortán Orbán (22.) szintén egyetlen rímötletet pörget végig. S bár a történet kicsit sem muris, annyira pörgőssé válik a rímek sodrában, hogy alig vesszük észre, ebben a versben is sötét fellegek tornyosulnak:

„Volt egyszer egy Csortán Orbán,

éldegélt a csontos csorbán,

s benn a morcos Csortán-portán

száját csattogtatta csorbán,

míg egy csont akadt a torkán”.

Az egyetlen rímötletre vagy szójátékra épülő versekben az egzisztenciális félelem, szorongás mellett az én-határok felszámolódása is jelen van. Ilyen vers az Énlaki bánat, amelyben az első sorok megismétlése még hangsúlyosabbá teszik az én-elhatárolódást:

„Sem kapum, sem ablakom:

Énlakán sem én lakom.” (50.)

A köteteket mindazonáltal meleg humor, könnyű tréfa hatja át. A humor hatékony eszköze hol egy köznapi metaforával való eljátszadozás, hol idegen szavak, hol tájnyelvi elemek, hol torzító rímek használata. A Víg toportyánbeli Libuka meg a taliga (17.) a köznapi használatú „buta liba” metafora derűs kifigurázása, „virágba borítása”:

            „Libuka, a buta liba

Elindul Abu Dhabiba,

S alig ered a faluba,

Elakad a fakapuba...

Odadöcög a taliga,

S kiröhögi: »Buta liba!

Hova, hova ma, Libuka?

Maliba vagy Malibuba? «

...Megy a guta Malibuba!”

A Víg toportyánban többször találkozunk nevetésre ingerlő idegenszerű szavakkal: „[Bogyó Berci] Már fess legény: három percnyi” (5.), „megvagyunk, köszinke, merci” (49.). A kártyázó kakadu-ból az Angol nyelvlecke kezdőknek című vers humora is ezen alapul: a hisztis tigris a sixteen english-sel cseng össze, máskor meg az idegen szó ejtésével játszadozik el a szerző:

                        „Csak egyikük jegyezte meg,

Midőn lehűlt már az ájer:

WELL! Be neveletlen tigris!

Akarom mondani: TIGER”. (Angol nyelvlecke kezdőknek, 30.)

A Jackie, a kompjúter egerében is ezt a rímhumort, játéktechnikát használja, emellett a korszerű technika terminológiáját is, kiejtés szerint:

                        »Üzenem imélen –

Menüm sem kímélem(...)

Jackie meg udvarolt Cybillnek:

„Picinyem, kattintok, imil megy!” « (Jackie, a kompjúter egere, 22.)

Ötletes torzító rímek is előfordulnak a kötetben:

                        „Ehejt van, ezen a fertályon...

Jobbra térsz, túl a Himalájon!” (Hat nandu, 32.)

„ülök az Északi-sarkon,

vízbe fityeg le a farkom.” (Reszket a rozmár, 16.)

A szó- és hangzótorzítás, a hangzás tájnyelvibbé válása is mosolyra fakasztó:

            „Ballagott két tetétleni –

alig kezdett setétleni...” (Tetétleni atyafiak) (33.)

                        „És azóta Csortán Orbán

már nem csámmog csontos csorbán,

ámde nyámmog omlós ordán,

benn a csendes Csortán-portán.”

KAF sokféle alakban szólal meg. Saját bevallása szerint: a nyelvben bujdosik. A működő nyelv teremti meg annak a lehetőségét, hogy a vers mögül „visszapillantson egy személyesebb arc is”.[2] Jellegzetesen az a költő, aki több poétaállapot, „több szuverén költői világ ura”,[3] aki próteuszi alkatként hívja játékba az olvasót. Megismerhettük már mint Tengerész Henriket, Lázáry René Sándort, Jack Cole-t stb. KAF e jelmezekkel (nem mondok újat ezzel) a költészeti hagyományt írja újra. Gyermekvers-köteteiben is jócskán találunk én-szerepverseket. Ott rejlik ezekben az én-határok elmosódása, az én eltűnése-átminősülése, megkérdőjelezése, az egzisztenciális én problematikussága. Hiteles empatikus készséggel mintha a (kamaszodó) gyermek identitáskeresésére utalna. Magára ölti a „kutyám sincs” énlaki gyermekének, majd a tibeti gyermeknek az alakját, aki Hódémonhoz fohászkodik:

„Szépen kérlek, Nagy Hódémon,

Ne fújj át rozzant bódémon...

Esdőn esdek, Szent Hódémon!” (Vásárhelyi vásár, 10.)

Máskor Buffalo Bill cirkuszából (a Bús Bihal alcíme) Bús Bihal indiánná lényegül át, aki torkig van a cirkuszokkal, ketrecekkel, artistákkal, és a szebb múltat kívánja vissza: a rettegett Bölcs Bölényt. Vagy éppen Bogyó Bandivá változik, aki a Víg toportyán kalauzaként is értelmezhető, amennyiben bevezet a KAF-féle játékvilágba, ahol

„bezzeg, boldogság olvasni

Félrecsapva répasapkát –

Más nem ér egy fél fabatkát!” (5.)

majd „Bandi s Berci elköszön” (49.) De vénhedt sárkányként is bemutatkozik szerzőnk: Sárkány apóként, aki kicsiny nyugdíját Mesevilágból kapja (A kártyázó kakadu, 3.).

A különféle „identitások”, játéktechnikák, változatos formák és műfajok mellett megtaláljuk köteteiben a japán irodalom sajátos versformáját, a kötött moraszámú haikut is. A három soros, tizenhét szótagú haiku[4] alapeleme egy természetből vett pillanatkép. Egy táj képét vagy egy esemény bevezető képét villantja fel csupán, az értelmezést, a kiegészítést az olvasóra bízza. Ebben az értelemben egy jellegzetesen nyitott, az olvasót játékba csalogató műfajról van szó.

---

[1] Balázs Imre József, Ex libris. Élet és Irodalom 2004. július 23. 23. (Szilágyi Domokos, Gellért Sándor, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc), http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0414&article=2004-0405-0950-07CDOW

[2] Pozderka Judit, KAF, a bűvös költő. Kovács András Ferencnek sok jelmeze van. http://www.vagy.hu/cikk.php?id=4010

[3] Végh Balázs, Kié a világ? In.: Helikon 2001/6, 17.

[4] A tanka rövidített formája, miniatürizált, tömörített világ, amelyből harmónia születik.

A hagyományos és a modern különös randevúja Kovács András Ferenc gyermeklírájában I.

Az alábbiakban Kovács András Ferenc (továbbiakban KAF) gyermeklírájából szemelgetek. Főként a kolozsvári Koinónia Kiadó két nagy formátumú, látványos kiállítású, Deák Ferenc által mívesen illusztrált gyermekkötetéről: a gyermekverseket tartalmazó Vásárhelyi vásár- (2003-ban elnyerte a Szép Magyar Könyv-díjat), és a 2005-ös Ünnepi Könyvhétre megjelent Víg toportyán című verses meséskönyvről írok. 

Mindkettő a Versek kicsiknek, nagyoknak alcímet viseli, ami – többek között – arra enged következtetni, hogy a szerző nem óhajt különbséget tenni a gyermeknek szánt és a felnőttnek írt versek között, vagyis komolyan veszi a gyermekolvasót is. Emellett, mondja KAF, „némely opuszon a felolvasó szülők is szórakozhatnak”.[1] Ezek a versek akár felnőtt-kötetekben is helyet kaphatnának – egyik-másik kap is. A japán haikuk egy része helyet kapott korábban a Miénk a világban[2] és a Vásárhelyi vásárban, majd az Időmadárkönyv című haiku-kötetben.[3] A gagyi atyafiak egyaránt szerepel a Víg toportyánban és a Porcus Hermeticumban.[4] Ahogy az illusztrációk is egyféle olvasói elváráshorizontot teremtenek, úgy teremt más-más olvasói és interpretálói hozzáállást egy gyermekkötet és egy disznó-verseket tartalmazó kötet. Azaz a sötét lyukba tévedést (A gagyi atyafiak) másképp olvassa egy gyermek(kötet)olvasó és másképp interpretálja, aki a száztizenegy limeriket böngészgeti.

KAF a versnyelv zeneiségéből indul ki, a dal, a ritmus, a rímek sodrásából. Akárcsak a Weöres-féle gyermeklírában, a KAF-versek középpontjában is a nyelvi játék, a rímtechnika, a szójáték, a versépítkezés áll. Keresztesi József megfogalmazásában: KAF „nem a gyermek felől közelít az irodalomhoz, hanem az irodalom felől a gyermekolvasóhoz”.[5] Nem a (kis)gyermekkor sajátosságait veszi alapul, nem a mágikus és animisztikus gondolkodást, a szimbólumalkotást, hanem a nyelvben rejlő lehetőségek kiaknázását célozza meg. Emiatt az átlagos gyermekolvasó befogadói készségét meg is haladhatja.

A Vásárhelyi vásár nyitóverse, a Napsugár-csízió kvázi előrejelzi a kötet anyagát. Nem véletlen a címadás; a csízió jóslatokat, álomfejtéseket is közlő naptár volt hajdanán. A kötet keretes szerkezetét az évszakok egymásutánja adja: „a vásár” télen kezdődik és karácsonnyal zárul, akárcsak a Napsugár-csízióban:                          

„Télidőn a napsugár

jégcsapokon csúszkál ...

farsangolni illan ... /

Tavasszal ... tenyerében madárfüttyöt,

rügyeket melenget ...

Nyáridőn ... zöldet özönöltet ...

Ősszel víg a napsugár:

Szüretkor gerezdet szopogat…

Tél jön ismét, már a fény

Széncinkét diderget”. (6–7.)

A Víg toportyán több már ismert verset tartalmaz. Helyet kap benne a Pimpimpáréból ismert nyolc delfinetlenített vers, a már említett A gagyi atyafiak, a Korunk gyerekszámában (2002/10) megjelent Tevenézők, valamint a címadó Víg toportyán. A kötet szintén keretes szerkezetű: a Kovács család (Fanni, Krisztinka és Julika is megneveződik!) már ismert bohóca,[6] a fiával együtt lógó Bogyó Bandi „nyitja” a kötetet, és el is búcsúzik a végén.

A kötetben különösen érdekes, hogy profán, köznapi dolgokról, helyszínekről olyan leleményességgel beszél a költő, hogy megszűnik azok prózai mivolta. Még a tyúklétráról írt vers is humoros és zenével teli. A vers különlegességét az is fokozza, hogy a sorok grafikai képe felidézi a címben megnevezett tárgyat.

A kötet első felében felvonul a baromfiudvar apraja-nagyja: kacsák, tyúkok, libák, kandúrok. Az egereket KAF különösen kedveli. Hat verse szól egérről. Egyikben-másikban – bár otthon a kövér macska – kamrában, pincében, tornácon dorbézolnak az egerek, a felszarvazott egér is téma, meg a számítógép egere, akinek hiába a sajt, hiszen „ezer évet rágódhatna rajt’”, majd a házi egér a téma, kinek se esze, se szerelme nincs, s szelleme szürke. A kisebb állatokon kívül mifelénk nem honos állatok is helyet kapnak a kötetben: a vén, fogatlan oroszlán, az arabtalan dromedár, Peppino pávián; az igaz, vitéz, leghótisztább hóemberek is itt gyűléseznek, hogy letegyék voksukat a nyugatról támadó locspocs és a gaz tavasz ellen.

A kötetekben szép számmal találunk természetfestő vagy zsánerképeket megrajzoló költeményeket. Ilyen a Vásárhelyi vásár, az Erdélyi tél, a Télutó, a Tavaszutó, a Marossárpataki nyár, a Télelő, a Víg toportyánból pedig az Őszi-téli dallamok. Az Erdélyi tél különös költői technikán alapszik: a kezdő szakasza egyben a záró harmadik is, csakhogy éppen fordított sorrendben:

 „Mindent befújnak, fednek zord havak.

 Jégcsap-szakáll csüng bölcs kunyhó-ereszrül:

 Karmos szelek zimankót hordanak

Aggult időbe, Erdélyen keresztül.”

A vers a középső, három soros szakasz után visszaforog.

„Vén fák az erdőn fölcsikorognak,

Húnyt csillagképek régi fénye rezdül,

S az égi órák visszaforognak...” (9.)

Ahogy az idő visszafele pörög, úgy a verssorok is, s egyben visszavezetik az olvasót a (r)égi időkbe, hogy „vásárló” lehessen a „volt-nincs székely szekértábor”-ban. A versen egyetlen keresztrím vonul végig (abab aba baba), s érdekessége az is, hogy a vers szíve-közepe, a „húnyt csillagképek régi fénye rezdül” sor éppen a nyitóversre, s egyben a kötet szerkesztőelvére utal: a csillagképek hatása alatt álló évszakok váltakozására.

A kötet gerincét a nyelvi játékok, a rímjátékok, a rigmusok, a csúfolók adják. Leleményesek a sorvégi összecsengések: Hódémon – bódémon; magtár – raktár – kaptár, jakvaj – vak baj, bőregér – őregér, ráforr – kámfor, kalász – nyargalász, csalfán – talpán, Ikland – csikland, Sárpatak – vártalak. Nem ritka, hogy egy vers egyetlen rímre, félrímre, vagy szójátékra épül, s az sem, hogy a kezdő sor (szakasz) egyben záró sor is. A címadó vers is egyetlen rímet vonultat végig: tábor – sátor – Sándor – Gábor – téblábol – lábpor – bátor – vásárol – ráforr – kámfor – pincegádor – zápor.

A Vásárhelyi vásár a régmúlt idők igazi vására. Nemcsak mert kapható ott tükrös mézeskalács szív, szalmakalap, szita, kosár, köcsög, lábpor, kapa, kasza, korsó, keszkenő, suba, sátor, hanem mert felcseng benne a népköltészet több dala, és táncra perdülnek a legények-leányok. Már a Farsangi bolondságok (12.) után felcsendül az Egeresi nóta, amiben egyenesen az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő... kezdetű népdal lapul meg:

„Pertő, pertő, pertő,

Egeresi tyúktepertő:

Harminc egér rágja,

S hoppon marad tizenkettő.

Sajtot adnék annak az egérnek,

Ki nem áll bé macskapecsenyének!

Édes egerecske,

Sose gyere Egeresre!

KAF költészetében a hagyomány és a modern különös randevújának vagyunk tanúi. A „falvédős” szövegeken kívül (Négy falvédő – 34.) a kötetben tömbösen előfordulnak különféle tréfás dalokra, nótákra, csujogatókra emlékeztető versikék. Kvázi táncházas hangulatba kerül az olvasó a Sárpataki csujogatók, a Kászoni nóta, a Küküllő menti ugratós, a Küküllő menti legényes, a Gagy menti legényes (33–44.) olvasásakor.

Alku nincs, a vásár megköttetik: a címadó költemény elején (második szakasz) „csizmát kínál Sándor, / Bicskát csinál Gábor”, a végén pedig, mielőtt az eső elverné a vásárt, „Bicskát fenet Sándor, / Csizmát vehet Gábor”. Bár felvillan a versben az elmúlás képe, mégsem az elégikusságon van a hangsúly, ennél lényegesebb a nyelvben rejlő muzsika, játék. Az idők (jelen és múlt) közötti szakadást az idő(járás) okozta: elmosta az eső a „van”-t:

„Elázik a vásár,

Elveri a zápor:

Vásárhelyen volt-nincs

Székely szekértábor!” (30.)

---

[1] Tamás Zsuzsa A vers hűséges meghallói című interjúja Kovács András Ferenccel a legújabb kötet, a Hajnali csillag peremén bemutatóján, 2007. dec. 18., http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=855

[2] Kovács András Ferenc, Miénk a világ. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000.

[3] Kovács András Ferenc, Időmadárkönyv: 69 haiku Kohsei illusztrációival, Koinónia, Kolozsvár, 2007.

[4] Kovács András Ferenc, Porcus Hermeticum. Száztizenegy limerik. Mentor, Marosvásárhely, 2004.

[5] Keresztesi József, Kicsiknek és nagyoknak. http://www.litera.hu/celkereszt/kritika/15667.html

[6] Bogyó Bandi balladája a Miénk a világ c. kötetből, 5.

Mátyás-mesék

  
2010. novemberében a XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron új erdélyi kiadó tűnt föl szerény példányszámú, de minőségi kiadványaival. Megmosolyogtam önmagam is, olyan lázba jöttem. Kavarogtak bennem a születés körüli érzések: meghatódás, lelkesedés, eufória. Valahogy úgy éreztem, érdemes lenne felkarolni a születő gyermeket, be- és megmutatni a világnak ezeket a kedves, friss kiadványokat. Ezért is írok pár sort e könyvek margójára.

A csíkszeredai Gutenberg Kiadó már első kiadványaival jelzi, hogy a minőséghez ragaszkodik. Izgalmas, bájos grafikai megoldások, illusztrációk uralják a három kötetet, így azonnal beavatódunk a történetbe. Epikai és képi világgal ismerkedünk, időzünk el. És jó érzés elidőzni, még  a felnőtt olvasónak is. 
Rendhagyó módon léptek színre: három gyermekkötet bemutatásával egy időben papírszínházzal azonnal elvarázsolta az óvodás és kisiskolás látogatókat, beszippantotta a gyermektömegeket. Ezzel a kis színházasdival Makkai Kinga hívta elsőként játékba a fiatal olvasókat.

(Az élőszóban előadott mesének a digitális korszakban is megvan a varázsa. Az „utazó színház”, a japán kamishibai egy asztalra helyezett színpadot formázó fakeret, amelyben a képek egy történetet mesélnek el. A képek lassan kicsúsznak, és közben halljuk a mesélő hangját. A kartonlapok hátoldalán az illusztrációhoz tartozó szöveg olvasható. Ez a képkezelési technika dinamizmust ad az illusztrációnak, életre kelti. Lehetőséget ad arra, hogy megbontsuk a mesélés ritmusát, hogy kiszóljunk a nézőkhöz, hogy szemből nézhessük a közönség reakcióit. Látványossága, dinamizmusa, drámai hatása lenyűgöző.)

A csíkszeredai kiadó klasszikus szövegeket ad az olvasók kezébe: Benedek Elek, Jókai Mór és Móra Ferenc tollából Mátyás király többé-kevésbé ismert történeteit olvashatjuk. Ebben az értelemben nem vár a böngésző újszerű élményt. Itt mégis magával ragad a könyv, hiszen mennyiségileg is uralják a tüneményes illusztrációk: Csillag István, Keszeg Ágnes és Mezey Ildikó fiatal erdélyi képzőművészek munkái. Merész és ötletes elgondolás a kiadó részéről, hogy egy témában három kötetet ad ki. Az illusztrációk igen különbözően festik meg Mátyást és világát. Három könyv, háromféle kép- és színvilág, háromféle Mátyás-értelmezés. Innen már csak egy lépés, hogy gyermekeink is saját képüket alakítsák ki a kolozsvári születésű királyról. Hogy miért éppen három kötet? Nem kézenfekvő a válasz. Nem a mesei hármas érvényesítése ez. A kiadó és nyomda igazgatója, Tőzsér László elmondása szerint: nem is állíthatna haza egy kötettel, hiszen három kisgyermeke van.

 Mindhárom kötet három mesét tartalmaz. A Benedek Elek-kötetben olvashatjuk a Mátyás király juhásza, A Mátyás király és a százesztendős ember, valamint az egyik legismertebb mesét A kolozsvári bíró címűt. Igazságszerető Mátyás király a juhásza őszinteségét, és az idős ember munkáját jutalmazza meg, illetve álruhába öltözve leplezi le a bírót, aki fizetség helyett pálcával biztatja a szegény népet.

            A Jókai Mór szövegei az Egyszer volt Budán kutyavásár, a Róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta mind a kettő és A három kérdés című mese. A török portyázók elől megmenekülő juhász jámborságát fizeti meg a király azzal, hogy a kutyák darabjáért száz aranynál is többet ad. A bánáti gazdag örmény kutyanyájat hajtott fel Budára, őt kapzsisága miatt tette nevetségessé a király, végül ő kényszerült arra, hogy cselédnek szegődjön a juhászhoz. A tréfás mesében az óbudai német varga viszi Mátyás elé az egymásba harapó állatokat, mint természeti furcsaságot. Itt a két ajtónállót leckézteti meg Mátyás, akik a jutalom felét-felét kérték a varga bebocsátásáért. Botütés és elbocsátás jár azoknak, akik a szegények hozzá való bejutását nehezítik. A három kérdésben a furfangos ötleteiről ismert öreg paraszttal leckézteti meg a gazdag főurakat.

            A Móra Ferenc-kötet A szalontai kovács, Az aranycsináló és a Ki álmodta a legszebbet? című meséket tartalmazza. A szállást és eleséget adó kovácsnak  az önzetlenségét hálálja meg. Az okos találmánnyal beállító mesterembereket, tudósokat, kalmárokat is bőkezűen jutalmazza, a világcsalókat pedig nevetség tárgyává teszi. A budai erdőkben három szénégető legényt tanít móresre, de végül megkegyelmez nekik és beveszi őket katonának a fekete seregbe.

 Az idealizált Mátyás-ábrázolás, bár a közgondolkodás része, saját korában közel sem volt jellemző. Megszépítő messzeségből, Mátyás király halála után váltak világossá és tudatossá Mátyás uralkodói érdemei. Halála a magyar kultúra fejlődésében éles határvonalat jelent.

Kríza Ildikó szerint a nemzetközi folklór mintája alapján honosodhatott meg az álruhás király képe, aki inkognitóban ismeri meg országa gondját-baját, álöltözékben leplezi le a hatalmukkal visszaélőket, így tesz igazságot népe érdekében. A szájhagyományban igazságot osztó uralkodók a történelem által nem szükségszerűen voltak nagyra értékeltek (francia navarrai Henrik, német Nagy Frigyes, orosz Rettegett Iván, Nagy Péter, svéd XII. Károly).

A népmesékhez hasonlóan a Mátyás-mondák és mesék zöme igazságtétellel zárul: a jó jutalomban, a rossz büntetésben részesül. Ebben a vonatkozásban a mai olvasónak közelebb állnak ezek a mesék a népmesékhez. Népköltészeti sajtosságok is megfigyelhetők: zárt szerkezet, hármas tagolás, visszatérő szófordulatok alkalmazása stb. Mégsem mondhatjuk, hogy a magyar Mátyás-hagyomány a tradicionális népmesékből táplálkozott, sokkal inkább az anekdoták hőséből. Nem szegény sorból felnövő fiúból lesz király. Ezek a történetek nem életutak, inkább egyfajta erkölcsi (nemzeti is?) értékrend kirajzolódása követhető nyomon bennük. És erre is szükség van, mert a mese szimbolikus nyelven, azaz a kisgyermek életkori sajátosságainak, fejlettségének megfelelően szórakoztatva tanítja meg szükségleteinek szabályozására, értékrendjének alakítására, sőt gyökerének, történelmének egyes momentumainak tudatosítására is.

Könyvészet:

http://www.papirszinhaz.hu/

http://matyasmesek.oszk.hu/print.html?mu=mese_kriza_ildiko_111_matyas_az_igazsagos.xml